Korábban írtam már egy cikket hazánk légterével kapcsolatban, melyet most szeretnék még jobban pontosítani.

Teljesen természetszerű, hogy felgyorsult világunkban a „kipattant szikra” azonnali cselekvésre ösztönöz minket és azonnali eredményeket akarunk. A mai fejlett és intenzív információtechnológia világában ugyan mi okozhat nekünk gátat, mi az a tényező, ami megakadályozza azt, hogy tervünk és célkitűzéseink már a megfogalmazás pillanatában ne valósuljanak meg?

A szabályok!

Mindennapjainkat bizonyos írott és íratlan szabályok szerint éljük, de a jogszabályi és törvényi korlátokat nem léphetjük át.

Az Air – Dia Med Kft szolgáltatásainak portfólióját figyelembe véve most a magyar légtér igénybevételéről szóló 4/1998. (I.16.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésébe foglalt fontos szabályára hívom fel figyelmedet. Igaz, ennek vannak módosításai, történtek azóta EU-s kiegészítések, változások, az engedélyek beadási határidejének főszabálya nem változott.

A T+30 szabály!!!

Mindenkinek, aki gazdasági célú, pilóta nélküli légijárművel műveletet hajt végre, a feladat végrehajtása előtt – amennyiben indokolt – MINIMUM 30 nappal „Eseti légtérengedélyt” kell kérnie a Magyar Honvédség Állami légügyi Főosztályától. Amennyiben ez a szám 1 nappal is kevesebb, a Hatóság automatikusan elutasítja a kérelmet, nem vizsgálva annak tartalmi és formai helyességét sem.

Nem lehetetlen, de nehéz olyan területet mondani, ahova ne lenne szükség eseti légtérhasználati engedélyre, de ez a téma másik cikk tárgya lesz.

A legjobb esetben megállapodás esetén a vállalkozás szerződést köt a Megrendelővel, ami többek között tartalmazza Megrendelő és Szolgáltató kötelezettségeit és jogait. Ezen felül tartalmilag számos passzust kell még rögzíteni, amire a mi szerződésünk pontosan és minden esetben kitér. Megrendelőként ne fogadjuk el azt, hogy a vállalkozás bármiféle engedély beszerzését ránk hárítja és a művelet megkezdése előtt mindenképpen győződjünk meg arról, hogy ezek valóban rendelkezésre is állnak. Szabálytalan vagy szükséges engedélyek hiányában a felelősség minden esetben azt a felet terheli, aki a cselekményt elköveti, viszont tettenérés esetén megrendelőként nem gondolom, hogy szeretnénk szabálysértési eljárás részesei lenni akárcsak tanúként.

Ezeken felül még számos kritériumnak kellhet megfelelni, vannak esetek, amikor adott légtér felett történő repüléshez hozzájárulásokra, kockázatelemzésre is szükség lehet.

Megrendelőként tudnod kell, hogy aki azonnali vagy 30 napon belüli repülést ígér és vállal, az jó eséllyel nem jogszerűen és nem jogkövetően jár el, ezzel bajba sodorva mindenkit.

Létezik egy örökérvényű mondás: „A szabályok nem ismerete nem mentesít a felelősség alól”

Kérek mindenkit, hogy legyen körültekintő, hiszen szerencsére a hatóságok is egyre komolyabban veszik az ellenőrzéseket, ami nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy a „drónozás” is elfogadott hobbi és hivatás lehessen a jövőben.

—————————————

Aktuális:

Tetőszigetelés ellenőrzése

Hőszigetelés ellenőrzése

Vadszámlálás

Vadállatok telelőhelye

—————————————

Megosztás